A „Három fivér” egy három házból álló épületegyüttes Rigában, amely a 15. és 17. század között épült. A három közül az egyik Riga legrégebbi fennmaradt kőháza, egy másiknak a homlokzata pedig Hans Vredeman de Vries rajzai alapján készült. Az épületek a balti-tengeri térség Hanza-városaira jellemző lakóházak. Az évszázadok folyamán számos változáson mentek keresztül. A legutóbbi beavatkozásra az 1950-es években került sor, Peteris Saulīis építész irányításával. A renoválás során más lerombolt vagy elveszett épületek részeit is beépítették az épületegyüttesbe.

Ez a komplexum volt Lettország szovjet megszállása alatt az egyik első restaurált helyszín, amely a két háború közötti időszak Lett Köztársaságának konzerválási filozófiája és gyakorlata nyomán készült el. Ez a filozófia, amelynek célja a lehető legtöbb történelmi anyag – köztük az elhasználódás nyomainak – megőrzése, a szovjet megszállók fenyegetései és nyomása ellenére más helyreállítási projekteket is inspirált. A helyszín ma is fontos szerepet játszik Lettország örökségvédelmében, ugyanis az épületegyüttes ad otthont a Nemzeti Örökségvédelmi Tanácsnak és a Lett Építészeti Múzeumnak is.

A szovjet megszállás alatt az örökség megőrzése és az ennek gyakorlatát megalapozó koncepciók kulcsfontosságúak voltak a lett kultúra pusztításával szembeni ellenállás kiépülésében, valamint az Európával való kapcsolat és a szabadság értékének fenntartásában. A „Három fivér” központi szerepet töltött be ebben a törekvésben.
Az 1991-es függetlenség után kiemelt fontosságot kapott az örökségvédelmi politika, amely a kulturális örökség megőrzésének Európában kidolgozott elvein alapult. Ez a mai napig így van, ugyanis az örökségvédelmi politikák új dimenziója beépült a hosszú távú jövőképbe is, amelynek alapja a történelmi Riga megóvása a túlzottan kizsákmányoló gazdasági fejlődés negatív hatásaival szemben. Ennek eredményeként a „Három fivér” a kulturális örökségvédelmi rendszerek és az azokban rejlő „puha erő” szimbólumává váltak Európában.